2011. 11. 30.
Az agy, a szív és a sárkányok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

"csak a Jobbikkal közösen lehet érdemben célt elérni"- nyilatkozta Karácsony Gergely és ezt arra értette, hogy csak így lehet az Alkotmánybírósághoz beadványt beadni, csak így van meg az egynegyed. Kezdjük azzal, hogy ez logikailag sem igaz, lehetne például fideszes képviselőket is keresni az ügyhöz ( az oktatási törvény körüli vita megmutatta, hogy nem teljesen monolit egység a Fidesz sem). Történt erre próbálkozás? De ezt hagyjuk is, hiszen ez csak egy logikai lehetőség inkább. A fő baj a gondolkozásmóddal van.

Egy picit az eset előzményeiről is érdemes szót ejteni, mielőtt a fő bajra rátérnék. A nyáron megdöbbenve olvashattuk szintén Karácsony Gergely szavait:


"Lassan eljutunk odáig, hogy arról kell majd beszélnünk: a teljes parlamenti ellenzék a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, ha csak egy kicsit jobban teljesít mint 2010-ben, közösen támogatott egyéni jelöltekkel könnyedén kétharmadot csinálhat ebben a rendszerben. Ehhez az kell, hogy Zagyva György Gyula és Gyurcsány Ferenc is egy hajóban evezzen egy ideig. Egy ilyen koalíció nyilván elképzelhetetlen lenne, erről nem is érdemes beszélni."

A nyári forróságban így ordítottam fel: mi van??????? Egy hajóban Zagyvával? Egy ideig? Hiába magyarázta utána, hogy koalícióról szó sem lehet, akinek a Jobbikkal való átmeneti összefogás lehetősége eszébe jut egyáltalán, annak később eszébe juthat egy koalíció is ( ha csak így van meg a többség). A Fidesszel szemben még a nácikkal is lepaktáltak volna, ez elképesztő dolog. Csak egy ideig ugyan, de ha egy másodpercig is, akkor is gáz, itt meg egy egész kampányról beszélt Karácsony.

A demokráciát nem lehet a Jobbikkal karöltve védeni, kedves Gergely, nem lehet. . Nácikkal egy épeszű ember nem fog össze, bármilyen racionális érvek is szólnak mellette, mert az észen túl ott van a morál is. Nem?

Persze itt nem arról van szó, hogy  a tervnek bármiféle politikai realitása volt. Nem volt és  a Jobbik sem ment bele. Amiről itt szó volt : az illető képviselő életveszélyes ostobaságának feneketlen mélysége. ( Amely ostobasághoz több publicista is csatlakozott nagy ,megdöbbenésemre.)

Elmúlt a nyár, lassan az ősz is és valami okból ez a terv nem került le a napirendről. Miért van ez?  Elég nyilvánvaló, kikről is van szó a Jobbik esetében, mégis össze akarnak vele fogni. Karácsony magyarázkodik is egy kicsit ( itt bővebben idézem, kontextusába beragasztom az elején idézett mondattöredéket):

"Az pedig, hogy a Fidesz jól kifundált lépése miatt csak a Jobbikkal közösen lehet érdemben célt elérni, még nem eredményezheti azt, hogy nem kell semmit sem tenni a cél elérése érdekében. Vagy valaki azt akarja mondani, hogy a MSZP és az LMP soha ne is szavazzon együtt a Jobbikkal?"

A képviselő úr itt alaposan összekavarja a dolgokat és összemossa az együttszavazást ( a véletlen véleményegyezést) és az általuk kezdeményezett együttműködést. A kettő messze nem ugyanaz. Az előbbi elkerülhetetlen sokszor, az utóbbi morálisan életveszélyes. De miért nem látják mindezt? Az LMP nem náci és jószándékuk is vitathatatlan, mi itt a gond? Én arra jutottam, hogy Karácsony Gergely talán túl sokat gondolkozik, mérlegel, latolgat és kombinál. Valószínűleg majdnem kizárólag aggyal fogja fel a politikát, ami sok kérdésben hasznos is lehet, de például ebben félrevezetheti az esze. Sok ügyben nélkülözhetetlen iránytű a szív. Ismerjük:

"Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. – Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse."

Most csak dacból is egy teljesen politikamentes könyvből idéztem ( illetve ez nem is olyan biztos, közvetve sokat mond ez a közélet bizonyos területeiről is, nem?). Mire gondolok? Olvasom Dúró kisasszony nyilatkozatát:

"a Jobbik a magyarság legnagyobb tragédiájának nem az úgynevezett holokausztot, hanem a trianoni békediktátumot tartja."

Arra gondolok, ha itt elkezdenénk elemezni a tragédiák méreteit, kihatását, az okozott fájdalom szociálpszichológiai együtthatóit és véleményünk kialakítása előtt még szükségesnek tartanánk öt konferencia lebonyolítását, akkor tévútra vezetne az eszünk. Szükségesek persze érettségi szintű történelmi ismeretek és még az "úgynevezett" szó jelentésének ismerete is, de a dolog valódi súlyának felismeréséhez csak a szív adhatja meg a kulcsot ( a szív az ember létfontosságú ügyeinek irányítóközpontja). Ha a szívünk és morális életösztönünk használatával tekintünk csak erre az egy Jobbikos nyilatkozatra, akkor eszünkbe sem fog jutni ezzel a párttal együttműködést kezdeményezni. A baj tehát az, hogy Karácsony gyakorlatilag kikapcsolja szív dimenzióit ebből a kérdésből, márpedig ebből biztosan nem lehet. Úgy is fogalmazhatunk: szívtelenül viszonyul az ügyhöz. Nem szándékos gonoszság ez, csak lehet, hogy az értelmiség létmód egyik betegsége, amit lehet orvosolni, ha tudatosítjuk a baj forrását.
Nem hiszem, hogy Karácsony Gergely szívtelen ember lenne. Más ügyekben, gondolom én, nagyon is szívesen él. Itt is használni kellene azt, amit máskor más esetekben használ. Talán azt gondolja, hogy a politikában haszontalan ez, nos, szerintem nem az.

Észre is szükség van és szívre is. A Jobbik szellemi-morális értelemben ( és részben politikailag is) a magyar politika és közélet sárkánya. Sárkányokkal szemben csak értelemmel lehetetlen a győzelem, a szív is szükséges hozzá. Nem minden politikai ügyben van ez így, de ebben biztosan így van.

De a szívtelenség mellet valójában ésszerűtlenek is az ilyen együttműködési javaslatok. Nem, nem a nácikkal kell együttműködni, ennek elképzelhetetlennek kell maradnia minden szabadságszerető ember számára. Nem ezt kell keresni, hanem keményebben kell dolgozni és morálisan vállalható ötleteket kell bedobni.A helyzet az az , hogy egy ilyen összefogás után a két nemnáci ellenzéki párt morális romhalmazzá válna és épp ez lenne az, ami a Fideszt az erkölcsi fölény helyzetébe juttatná, jogosan. Hol itt az észerűség? Sehol.

Nem, nácikkal soha nincs partneri viszony. Csak iszony, az ésszerűség alapján is.



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés