2011. 11. 09.
Kerényi és a neodadaista ikonográfia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Végre elérkeztünk a magyar képzőművészet egy felülmúlhatatlan csúcspontjára. magam percekig szóhoz sem tudtam jutni szemlélve. Örültem a mentális segítségnek, amit Kerényi Imrétől kaptam:

"Hogy jobban megértsük a képet, a mester a lelkünkre kötötte, idézzük pontosan az alkotás mellé kerülő szöveget, ugyanis szerinte „azért degenerált a világ, mert a szót, az igét kiforgatják”.

„A hatalom eredendően szakrális szimbólum. Késélen táncol mindenki, aki gyakorolja. A legkisebb ballépéstől démoni dimenziókba hullhat alá. E kép, intő jel a mindenkori hatalmasoknak! 1992-óta Szent György a rendvédelmi erők hivatalos patrónusa. Hol volt 2006-ban?”"

A képen tehát a Szent György motívum szerepel. György, aki  legyőzi az ellenséget. Illetve itt az vagyon ábrázolva, hogy György vitéz identitászavarában az ellen helyett az ártatlan  fiatal leány vérét ontja. Kerényi kanonikusnak tekinthető értelmezésében a felső sarokban Demszky keze látható.

Ha az ember tömény rosszakarattal tekint a műre, akkor egyből beugrik a vérvád képzete: fiatal lány vérének ontása, ugye. Ebben a feneketlenül rosszhiszemű magyarázatban Demszky keze jelentené a zsidó szálat( Demszky=SZDSZ=zsidók), amelyet az élő-eleven magyar politikai folklórból veszünk .

De  ilyen bonyodalmas koncepciót nem feltételezünk Kerényiékről. Sőt határozottan visszautasítom minden ehhez hasonló értelmezés elfogadását: nem, itt inkább egyfajta hülyeségről van szó ( tényleg egy elképesztően nevetséges dologról van szó, nem sokkal többről). Valószínűleg a valódi alkotó Wahorn András lehet, aki egy új neodadaista sorozatának kezdődarabját küldte el a pályázatra álnéven. A képhez rendelt szöveg is erre utal a "késen táncol mindenki" kifejezéssel. Gondoljunk csak a Bizottság nevezetes dalára :

"kések kések hatalmas kések
kések kések népszerű kések

szuperbicskák ultraszuronyok."

Így a kép maga az utalások szabad felhasználása révén voltaképp egy önironikus metathistóriai narratívába illeszthető, melyben magunkat röhögjük ki felszabadultan-vidáman.

Azt a variációt, amely a NER mitológiájának megteremtési folyamatába illesztené a képet, mondván, hogy ez egy darabja az Orbán- rendszer önigazolási mániájának, ezt a variációi mint földhözragadt politológusi képzelményt kell elvessem. Az nem lehet, hogy ennyire prózai a magyarázat.



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés