Kiss Ádám írja nagyon igaz írásában:

"a magyar politika a közeljövőben is az önzés-gyávaság-kisstílűség tengely mentén formálódik majd."

Épp most olvasom a "Cinkost", közben döbbentem rá, hogy mennyire jól illusztrálja Kiss cikkét a regénybeli elmegyógyintézet igazgatójának monológja ( Intézet, 21.rész.). Ebből egy-két fontosabb rész következik most:

„Döntéseimmel négyszáz ember sorsát kockáztatom. Vigyáznom kell, hogy mit teszek. Nekem a társadalom az, ami van. Olyan, amilyen, nem kérhetek másikat helyette. Ha nem tehetek mindent benne, ez nem ok arra, hogy semmit se tegyek. Vigyázva sakkozom, nehogy egy figyelmetlen lépés hanyatt vágjon. Elismerem: mérsékelt reformok. De hozzáteszem: védhetők. Felvilágosult konzervatív bolondokháza: ez még elmegy. Paraszt őseim megszokták, hogy szeszélyes urak alatt boldoguljanak. Mit tehet a kicsi a nagy ellen? Csapja be. Bólogasson, és hízzon az árnyékában. Konzervatív szöveg, liberális gyakorlat; csináld, de ne mondd ki. Butábbnak akarok látszani, mint amilyen vagyok. Nekem az a jó, ha a frázisaimtól elalszanak.”

„Az számít, hogy mire való vagyok, s nem az, hogy nekem mi a jó. Szabadság? Paranoiások rögeszméje. Azt hiszik: ketten vannak: ők meg a világ. Én nem meggyőzni akarom a világot, a helyemet keresem benne. Szeretek játszani, és nem akarok kimaradni a csapatból. Egy kis függetlenség nekem sem árt, csak ne kerüljön túl sokba. Alamuszi vagyok, szeretek túljárni feljebbvalóim eszén. „Megtanultam az iskolában: nem vagyunk történelemalkotó nemzet. Forradalmaink elbuktak, háborúban mindig vesztettünk. Ahol ki kell állni, alulmaradunk, de ahol lappangani kell, felülkerülünk. Az én jobbágy őseim, ha jöttek a portyázó hadak, behúzódtak a nádasokba, ültek a víz alatt, s szájukban egy nádszállal vettek lélegzetet. A lovasok elvonultak, a falu leégett, de ők előmásztak a porontyaikkal.
Szolgáltunk törököt, németet s most oroszt; két birodalom már szétesett, szét fog esni a harmadik is. De amíg itt vannak, tessék mosolyogni rájuk, még szeretem is őket, ha muszáj. Te is tudod, hogy annak a hegynek a hasa orosz tankkal van tele. Mikor Prágát megszálltuk, három napon át özönlöttek ki belőle, mikor aztán Prágában rend lett, visszaözönlöttek. Minden tavaszon, az ország teljes megszállásának évfordulóján ünnepi beszédet tartok a betegeimnek, s lelkesedem, hogy felszabadultunk. A hízelgés nem kerül pénzbe, a mániákusok tapsolnak, a katatonok is fölállanak, ha lemezről szól az Internacionálé. A magas rangú vendégek pedig dicsérik az ünnepi műsort és a rántott csirkét.”

„Te kísérted ide őket géppisztollyal, te fenyegetted az öreg polgármestert, hogy falhoz állítod, ha nem vendégeli meg a komandatúrát a kisikált, befűtött úri kaszinóban. Te hazudtál fűt-fát a rendszerükről. Én, a megkergetett katona, csak elhátráltam ide a kertünk aljáig, beugrottam a házba, eltüzeltem az egyenruhát, és kiálltam a kapu elé pálinkával meg kolbásszal. Kondérban főztük nekik a bablevest, és kimostuk az ingüket; meg is hagyták az egyik tehenet, és nem bántották a húgomat."

„Papi maszlag, császári maszlag, fasiszta maszlag; itt mindig azért tartották az értelmiséget, hogy hazudjon. Katonáéknál is, ha szólt az őrmester: »nóta!«, bömböltünk, ha ránk szólt: »Nóta állj!«, rögtön elhallgattunk. Adjuk meg a cárnak, ami a cáré, cserébe megunja a terrort, és nem tapos a föld alá. Téged talán nem az orosz ezredesek hallgattak ki a politikai rendőrségen? Majdnem kötelet kaptál huszonöt éve, ma már a gyilkost se húzzák fel egykönnyen. A rendszer unalmas, de nem mészárol, ez is valami. Besimulunk a gyarmatosítók öntőformájába, s azon belül kezdünk önmagunkra hasonlítani. Gyarapodhatunk, csak föl ne tűnjön, a rendszer meggyökeresedett, és most már a saját hagyománya segíti.”

„Azt mondod, nem politizálsz többet, nehogy hazudnod kelljen, lemondtál a cselekvésről, s magadon kívül nincs mit kockáztatnod. Szabadság, tettek nélkül, szegény kis alternatívát választottál: becsukatod-e magad, vagy sem. Bezárkóztál egy kis értelmiségi gettóba, harminc ellenzékit harminc titkosrendőr figyel, ti meg dicsekedtek, hogy követnek. Én az irodámban fogadom őket, beszélek nekik a pszichiátriáról, és ők zúgó fejjel eltámolyognak. De az egyik elmondta: poloskát tettek a kocsimba. Tegyenek, majd megunják, én az állam embere vagyok, ha rám szállnak, megtalálom a szövetségeseimet.”

„Nem én akartam, hogy itt legyél! Beszimuláltad ide magadat, bolond akartál lenni, szemlélő, mellékfigura. Sikerült, nem tudsz segíteni senkinek, nem várhat tőled senki semmit. Mit kezdhetnék én a te függetlenségeddel? Nekem barátkoznom kell a felsőbbséggel, hogy pénzt kapjak az intézetnek. Mire tanítod a fiatalokat azzal, hogy betelepültél ide a csődbe? Ott jön a busz, hozza a gyárból az embereket vissza a faluba, azok nem csődöt akarnak, hanem téglát, hogy a házukat megtoldhassák. Próbáld elmagyarázni a szomszéd kőművesnek, hogy miért vagy itt a faluban. Mintha egy bogaras gróf beszélne az elgazosodott kertjéből. Magában azt gondolja, mégiscsak jó, hogy ápolják ezt, józan ember nem megy ki a kertbe, ha kopog a jég a tetőn, csak a bolond keresi magának a bajt. Ismerem a barátaidat, a türelmetlen meg nem alkuvók kiközösítik a türelmesebb meg nem alkuvókat. Én inkább kimondom: megalkuvó vagyok, mint a nép.”

Idézet vége. Igen, ez "az önzés-gyávaság-kisstílűség tengely" már legalább kilencven éve( ha nem régebben) intenzíven meghatározza közéletünk atmoszféráját. Ez a három tulajdonság: a "tengelyhatalmak" , amelyek még itt állomásoznak.