A Kommentárt biztos szereti.
Azt írja a nememeszpés, nemeszdéeszes és nememdéefes és nemjobbikos elemző:
"És hasonlóan veszélyes terepre tévedt a Fidesz, amikor egy olyan szubkultúrát támogatott egyes baráti médiumok felfuttatásával és országos roadshow-k szervezésével, saját PR-ja érdekében, amelyből bizony organikus módon nőhetett ki a mára számára is igencsak kellemetlen ellenféllé váló Jobbik hátországa."
És:
"Ám nyilvánvaló, hogy azt a célt, amely miatt e fehér könyvre szükség van: vagyis hogy világossá tegye, hol, ki miatt és mi módon kanyarodott el a magyar politikai élet a rendszerváltás konszenzusa által kijelölt útról, csak akkor tudja megtenni, ha az egész húsz évet megpróbálja áttekinteni. Ami nyilván embert próbáló feladat: húsz évnyi időszakra vonatkozó közösségi emlékezetet kell feltámasztani. Egy ilyen összegzésbe csak a legfontosabb, valóban döntő jelentőségűnek tartott hibák, kihágások, bűnök fognak beleférni, de ezt
a feladatot nem lehet megspórolni, ha tisztán akarunk látni a múltat illetően. Egy további feltétele e feladat elvégzésének, hogy természetesen a Fidesz felelősségére is ki kell
terjednie az adott anyagnak. Nemcsak az igazságosság szempontjai kívánják így, hanem a politikai racionalitás is, amely ebben az esetben azt diktálja, hogy a folyamatokat próbáljuk megérteni, s abból a Fideszt vagy más jobboldali erőket sem szabad kivonni, különben az események összefüggésrendszere válik érthetetlenné és kibogozhatatlanná."
Egyetértesz, Viktor? Szerintem jó ötletek. És okos megállapítások. Akarsz bogozni összefüggéseket? Meg szeretnél szubkultúrát háttérbe szorítani? Horkay nem egy
Debreczeni József, mégsem söpörheted le azzal, hogy gyurcsányista, nem? Vagy igen? Kár lenne.
( Nem gúnyból van a tegezés,
múltból.)