Ajánló...egy nagyon érdekes riport...

Mester 67:

"A kicsengetésre-becsengetésre várakozva az igazgatónőtől azt kérdezem, mi volt az elmúlt évek legnagyobb sikerélménye? Hosszú gondolkodás után válaszolja: az, hogy nem reménytelen. Nagyon nehéz, nagyon lassú, de nem reménytelen. Még tíz év, és eljutunk oda, hogy a gyerekek otthon is tanulni fognak.

Hasonlót mondott a felső tagozat igazgatóhelyettese, Németh István tanár úr is, aki huszonöt éve tanít a Mester utcában, és módjában áll a különféle időszakokat összehasonlítani. Ő úgy látja, a jelenlegi helyzet, hogy az iskolába csak roma gyerekek járnak, nem szerencsés, mert nincs előttük példa. Nincs, akitől tanulhatnának, és ez különösen a felső tagozatosokra érvényes. A kicsikben még megvan a gyerekekre jellemző tisztelet, szeretet – könnyebben kezelhetők. Tizenkét-tizenhárom éves korban ez megváltozik, a lányok korábban érnek, a fiúk pedig csak annyit tudnak, hogy „már nem vagyunk pulyák”, és csak azzal akarnak foglalkozni, ami érdekli őket. Sokat számítana a másféle minta, a nem roma osztálytárs. Ő bízik benne, hogy rövidesen megfordul a helyzet. Ami pedig a gyerekek tudását illeti, nem látja reménytelennek, hogy szép lassan elérjék azt a szintet, amit a diákok más iskolákban elérnek. Szóval: látni az alagút végét."

Jó, nem? Nagyon, nehéz, nagyon lassú...de nem reménytelen. Egész Magyarországra is illik, szerintem.

( A riport első fele...felének eleje...hmmm...)