És van egy harmadik is:: a nevelőnő makacs udvarlója.
Róluk szól ez a remek írás (remekírás?).

"Fő művének második részében Franz Rosenzweig felidézi Goethe Faustjának elhíresült mondását, miszerint "a csoda a hit legkedvesebb gyermeke".4 A képet kibontva szívből jövő derűvel állapítja meg, hogy ha így áll a helyzet, nem kétséges, hogy az öreg már jó ideje igencsak elhanyagolja apai kötelességeit. Legalább száz éve nem is maga foglalkozik a kisdeddel, hanem hivatásos nevelőnőt, tudniillik a teológiát, szegődtetette mellé, akit feladata egyre jobban zavarba hoz. A teológia már régóta szívesen szabadulna a kis csoda-gyerektől és a körülötte szükséges csip-csup tennivalóktól, ha tehetné, mert folyton szégyenkezik miatta. Ám egy ideig még tekintettel kell lennie az aggastyánra, s csak abban bizakodhat, hogy senki sem él örökké. És ha majd eljön a pillanat, a nevelőnő tudni fogja, mi a teendője a szegény kis "féreggel, aki önerejéből sem élni, sem meghalni nem képes".

És itt az udvarló:

"....a kikapós nevelőnő valóban egyre több és több időt töltött politikai-történeti udvarlójával, akit az elaggott apa alig ismert. A fiatalok kettesben sétáltak a parkokban, önfeledten beszélgettek, közös jövőjükről álmodoztak. Saját családot, saját gyermeket tervezgettek. A nevelt gyermek törvényes atyjáról időközben oly kevés szó esett, hogy mára már alig akadnak olyanok, akik biztonsággal megmondhatnák, él-e még az öreg egyáltalán."

Nos, a történet nagyon-nagyon érdekes ( a cikk valóban erről szól és plusz még Carl Schmittről ). A teológia szégyenkezése a csoda, a természetfeletti erők működése miatt egyrészt materializmushoz vezetett, másrészt a teológia beleszerett az államba és a politikába.A nevelőnő befolyása miatt sokan már azt sem tudják elképzelni, hogy a Mindenható teremtette az embert saját kezével és szellemével, hanem az állatvilágból származtatják.
Azért szerencsére a törvényes apa még él és valószínűleg még nagyon sokáig kihúzza, azt hiszem, örökké.
Az viszont szükséges, hogy apa és gyermeke újra egymásra találjon.

Ps:

(Természetesen a "Politikai teológia" bírálata az írás másik fontos vonulata:

"Ez történik valójában abban a történelmi pillanatban is, amikor Gideon seregei királlyá akarják emelni győztes vezérüket. Gideon tette helyreállította a nép politikai létezését, ujjuk még éppen összeér, és a nép nem akarja, hogy politikai valóságának megteremtője elengedje a kezét. Nem akar önmaga lenni, legalábbis nem olyan önmaga, aki "Énjét áttetsző módon Istenben alapozza meg". A királyság politikai teológiájában akarja önmagát megalapozni, nem a szövetség ígéretének újra meg újra beteljesülő csodájában.

Gideon elutasító válasza tulajdonképpen Ézsajás századokkal később elhangzó mondásának előképe, ahol a próféta a nép nevében e szavakkal fordul Istenhez: "De hisz Te vagy a mi atyánk! Hisz Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket!"24 Ezt bizonyosan így mondta volna Ábrahám is.

A politikai teológia a kétségbeesés. A nevelőnőnek és udvarlójának közös kétségbeesése."