2009. 12. 20.
Papp László Tamás újabb hülyeségei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Na nézzük.

Azt írja Németh Sándort bírálva:

"Merthogy amennyiben Izrael léte (és politikája) Isten akarata, akkor ez egyszersmind azt is jelenti, hogy amennyiben Izrael érdekei bármiben ütköznek egy másik (akár ugyanúgy demokratikus) állammal, akkor mindig, minden körülmények között csak Izraelnek lehet igaza. Mivel pedig ő Isten csapatának kapitánya, bírálói csakis a Sátán ügynökei (de legjobb indulattal is balekjei, bábjai, hasznos iditótái) lehetnek. Ez mindenképp elvetendő, hiszen egy ország vagy nép kollektív imádata ugyanoly soviniszta bigottság, mint a kollektív gyűlölete."

N.S. Izrael létét Isten akaratának tartja, de soha nem mondta, hogy politikájának minden része is Isten akarata.


PLT egész egyszerűen egy hamis torzképet fest. Németh soha nem állította, hogy" mindig, minden körülmények között csak Izraelnek lehet igaza", ez abszurd. PLT  teológiai műveletlensége nem mentség arra, hogy valakinek olyan álláspontot tulajdonít, amit soha nem mondott.

Bár az tényleg bonyolult megérteni: nagy a különbség egy nemzet profetikus szerepe és a napi politika között. PLT-nek bonyolult, úgy látszik.

(Egy olvasmányajánlat PLT-nek:

"A világ Ádámtól Izrael megváltásáig a halál uralma alatt áll, az emberiség már hat­ezer éve a halál korszakában él, nem pedig Isten jelenlétében és uralma alatt. De amikor „eljön Sionból a szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat" (Ézsaiás 59:20), a Messiás lerántja a nemzetekről is a halál leplét Jeruzsálembe való megérkezésekor, fölszámolja annak egyeduralmát és az ádámi világkorszakot, amelyet az összes harc, szenvedés, áldozat árán sem sikerült a történelem során az emberiségnek fölszabadítania a rossz erők uralma alól."

Azaz nem az Izraeli politika, hanem egy nagyszabású természetfölötti beavatkozás oldja majd meg a problémákat és addig Izrael is esendő nemzet , amely természetesen bírálható. )

A legnagyobb ostobaság azonban ez:

"Anti-és filoszemita fundamentalizmus. Mi a különbség?
Egy morális-elvi alapra helyezkedő liberálisnak kurvára semmi. A bigottság, az bigottság. Akkor is, ha Nyugat-és Izrael-ellenes, s akkor is, ha Nyugat-és Izrael-barát. Világos, nemde?"

Morális alapon azonosítani a nácikat és a nyugatbarát filoszemitákat jó esetben égbekiáltó butaság és tudatlanság.  De mi is az a filoszemitizmus?

"A filoszemita nem előjogokat akar a zsidóknak, hanem csupán azt követeli, hogy a zsidókat is részesítsék az emberi jogokban."

Ehhez adódott még a nemzeti léthez való jog is. N.S. sem akar mást.  Ezt az antiszemitizmussal összemosni durva hamisítás, nem más.

PLT azt állítja:

"Németh viszont - s a filoszemita evangélumi keresztény gondolatkör - Izraelt alapjaiban nem demokratikus, hanem teológiai platformról támogatja."

A valóság ezzel szemben az, hogy Németh demokratikus és teológiai alapon támogatja Izraelt, a kettő nincs ellentétben az ő esetében és a  fejében sem. A teológia és a demokrácia között csak PLT libertinus fejében van ellentét.



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés